Idegtépő szokásiam

Egy ilyen kisgyereknek minden új és érdekes, mindent szeretne tudni és megismerni, - állítólag. Ez nálam sincs máshogy. Az egészen rövid, és kevésbé idegesítő, ellenben szavak tanulására alkalmas "Ez mi?" korszakomat felváltotta a cselekvésekre irányuló "Mit csinálok? És közben mit csinálok?" korszak.
Van, amikor egész sokáig nem jut eszembe megkérdezni, hogy "Mit csinálok?", de amikor eszembe jut, akkor hosszú perceken keresztül szekálom vele családom tagjait (főleg Anyát).  Sokszor csak egy ujjmozdulatnyi különbség van a két mozdulat között.

A legújabb őrület a "Mit mondtál? És én mit mondtam?" 
 Lejátszódik egy beszélgetés, ami után bevetem a kérdéssort, aminek köszönhetően a környezetemnek az egész beszélgetést meg kell ismételnie. Ezzel edzem a memóriájukat, és ellenőrzöm, hogy valóban figyelnek-e arra, amit mondok.
Ebből fejlődött ki a fali matrica állatok közötti párbeszédek kreálása, ill. kreáltatása. "Az elefánt mit mond a kígyónak? A kígyó az elefántnak? Az elefánt a zsiráfnak?"  Sokszor az összes szereplőt párosítom az összessel, természetesen oda-vissza. Apa biztos nagyon büszke rám, hogy ilyen korán kombinatorikával foglalkozom...

Étkezés

Szerintem az étel sokszor még főzés után is menekül. Még azok is, amik eredetileg nem sok állati összetevőt tartalmaznak. Ilyen például a tészta.
Ebéd közben Anya sokszor kanalat is, és villát is elém tesz, hogy próbálkozzak csak azzal, amelyik jól esik. Először kanállal próbálkoztam. Anya látva, hogy csak 1-1 tésztát sikerül kihalásznom a tányérból azt a tanácsot adta, hogy fektessem el jobban a kanalat, és úgy nyúljak a tészta alá, hátha több rajta marad.
- "Hiába!" - sóhajtottam fel lemondóan. - "Hiába próbálom, a tészta mindig elszalad!"
Aztán villára váltottam és hangos -"Nyá-nyá"- val kísérve döfködtem a villát a tésztákba, szintén váltakozó sikerrel.
-"Inkább megszúrkálom." - kommentáltam a történteket.

A tészta egyébként a kedvencem, nem hiába, Rómában készültem...
Barbi kérdezte régebben, amikor épp darálthús-tészta kombinációt ettem, hogy szeretem-e a husit.
-"Én a tésztát szeretem!" - válaszoltam teljes természetességgel.
Mostanra odáig jutottam, hogy még a darált húst is képes vagyok lekapargatni a tésztáról. Kicsit ugyan tovább tart így egy-egy étkezés, de én mondom megéri!

Amit még szeretek, az a duicucor (gumicukor). Jóformán bármit hajlandó vagyok megtenni érte.
Az ereimben vér helyett Bubu (Kubu, gyümölcslé) folyik.
A boltban pedig általában a Matyiszt (Smarties) választom, ha csak egyet lehet elhozni.