Mostanában állandóan szerepjátékosat játszunk. Az oviból hazafelé, miközben anya főz, miközben az udvaron futkosunk. Nem kell hozzá semmilyen eszköz, sőt, mégcsak komolyan eljátszani sem kell feltétlenül. Megteszi, ha Anya főzve lesz szakács néni, óvó néni, vaddisznó, királylány. Csak beszélnie kell. Nem meglepő tehát, hogy a következő jelenet is eközben zajlott.
- Játsszunk olyat, hogy én leszek a szakácsbácsi, te pedig az ember!
- Jó, kisfiam, majd mindjárt fent játszunk.
- Nem! Itt lent szeretnék!
-Fel kell menni fürdeni, majd fent füdrés közben játszunk.
Elindulok felfelé a lépcsőn, és gondolatban végigfutom, hogy milyen ellenkezési lehetőségeim vannak. Hirtelen sírást immitálok, de még mielőtt Anya bármit reagálna rá, rájövök, hogy már fel is értünk, ezért abbahagyom, és mérgesen jól visszaszólok Anyának.
- Na jó, akkor fent játsszunk! Ha téged nem érdekel amit szeretnék, akkor egyed meg a macskát!
2012. december 15., szombat
Kaki kérdés
A pisi és a kaki az enyém, és legszívesebben nem is szabadulnék meg tőle, de hát kell. Anya pedig mindig leszid, ha nem a megfelelő helyre kerülnek ezek a dolgok.
A múltkor előadott egy elég hihetetlennek tűnő sztorit arról, hogy a kaki nagyon szeretne bemenni a wc-be, mert ott várják a barátai, akikkel együtt játszhat. Persze nem nagyon hittem el. Megkérdeztem, hogy pontosan miket játszanak, ott van-e a családja is, és még jópár dolgot a kakik wc-beli életével kapcsolatban.Minden kérdésemre válaszolni tudott, úgyhogy egyelőre lezártnak tekintem a dolgot. Ettől függetlenül továbbra is úgy gondolom, hogy nálam van a legjobb helyen.
Anya onnan tudja, hogy kakilnom kell, hogy lábujjhegyen, a fenekemet alaposan összeszorítva futkosok föl-alá.
Ilyenkor általában elhangzik a kérdés- ugye-, hogy kakilnom kell-e. Én ezt természetesen letagadom. Erre jön a felszólítás, hogy mivel látja rajtam, hogy kakilnom kell, azonnal menjek és üljek a wc-re.
Én még mindig megpróbálom húzni az időt.
-Nem kell kakiklnom, csak egy kicsit futkosok.
Amikor felemeli a hangját, hogy azonnal üljek a wc-re, és ezt megerősítve a kezemnél fogva odahúz, tudom, hogy ezt bizony már nem lehet elkerülni.
-Jól van, nem bánom! - felkiáltással nyugtázom, hogy bizony sikerült meggyőznie.
Azért gyakran magamtól is elmegyek, igaz, kihúzom ameddig lehet.
Időnként előfordul, hogy ki-kilóg a vége...
A múltkor előadott egy elég hihetetlennek tűnő sztorit arról, hogy a kaki nagyon szeretne bemenni a wc-be, mert ott várják a barátai, akikkel együtt játszhat. Persze nem nagyon hittem el. Megkérdeztem, hogy pontosan miket játszanak, ott van-e a családja is, és még jópár dolgot a kakik wc-beli életével kapcsolatban.Minden kérdésemre válaszolni tudott, úgyhogy egyelőre lezártnak tekintem a dolgot. Ettől függetlenül továbbra is úgy gondolom, hogy nálam van a legjobb helyen.
Anya onnan tudja, hogy kakilnom kell, hogy lábujjhegyen, a fenekemet alaposan összeszorítva futkosok föl-alá.
Ilyenkor általában elhangzik a kérdés- ugye-, hogy kakilnom kell-e. Én ezt természetesen letagadom. Erre jön a felszólítás, hogy mivel látja rajtam, hogy kakilnom kell, azonnal menjek és üljek a wc-re.
Én még mindig megpróbálom húzni az időt.
-Nem kell kakiklnom, csak egy kicsit futkosok.
Amikor felemeli a hangját, hogy azonnal üljek a wc-re, és ezt megerősítve a kezemnél fogva odahúz, tudom, hogy ezt bizony már nem lehet elkerülni.
-Jól van, nem bánom! - felkiáltással nyugtázom, hogy bizony sikerült meggyőznie.
Azért gyakran magamtól is elmegyek, igaz, kihúzom ameddig lehet.
Időnként előfordul, hogy ki-kilóg a vége...
2012. szeptember 16., vasárnap
Bújócska
Nagyon szeretek bújócskázni.
Persze nem (csak) a hagyományos szabályoknak megfelelően. Sokszor bújok olyan helyre, ahonnan azonnal látszom, amint a hunyó kinyitja a szemét, és elvárom, hogy tegyen úgy egy ideig, mintha nem látna.
Olykor elmagyarázzák, hogy olyan helyet kellene keresnem, ahol nem látszom azonnal. Időnként találok is ilyet, és ennek annyira örülök, hogy ötször egymás után is képes vagyok ugyanoda bújni, sőt, ebből nem csinálok titkot sem, a hunyót eleve úgy küldöm el, hogy ezt közlöm vele.- Te menj számolni, én addig elbújok az autó mögé!
Számolás: szigorúan 20-ig, hiába mondogatja Apa, hogy 10-ig is elég, úgyis csak a szobában fog búvóhelyet keresni.
Számolás végén felkiáltás: Aki bújt, nem, megyek megkeresem!
A másik bújócskázási módnak kérem szépen szigorú forgatókönyve van.
Úgy kezdődik, hogy Apa, vagy én bebújunk a takaró alá, a másik pedig úgy csinál, mitha ezt nem tudná. Ekkor jön a jól bevált színészkedés, és az elmaradhatatlan parafrázisok, hogy ugyan hova is bújhatott ez a kisfiú( vagy Apa). Ezután, a takaró alatti kidugja valamelyik testrészét, vagy furcsa hangot hallat, amire a másik jól bevált: -"látok egy lábacskát, vagy a biztos itt van egy kutyus a takaró alatt" sémájára épülő felkiáltással válaszol.
Végül pedig következik a katartikus megtalálás.
Érthető tehát, hogy fel vagyok háborodva, ha egyszer-egyszer egyes lázadó egyének (nevezetesen Apa) el szándékoznak térni a hagyományainktól, és gaz módjára a függöny mögé bújnak.
- Apa ne bújjál mindig oda! Bújjál a takaró alá!
- Látok egy lábacskát! (Apa 45-ös lábára gondoltam)
Apa nevetve mondja - Nagyon szeretlek!
Következtetés a részemről - Azért, mert nagyon vicces vagyok?
Persze nem (csak) a hagyományos szabályoknak megfelelően. Sokszor bújok olyan helyre, ahonnan azonnal látszom, amint a hunyó kinyitja a szemét, és elvárom, hogy tegyen úgy egy ideig, mintha nem látna.
Olykor elmagyarázzák, hogy olyan helyet kellene keresnem, ahol nem látszom azonnal. Időnként találok is ilyet, és ennek annyira örülök, hogy ötször egymás után is képes vagyok ugyanoda bújni, sőt, ebből nem csinálok titkot sem, a hunyót eleve úgy küldöm el, hogy ezt közlöm vele.- Te menj számolni, én addig elbújok az autó mögé!
Számolás: szigorúan 20-ig, hiába mondogatja Apa, hogy 10-ig is elég, úgyis csak a szobában fog búvóhelyet keresni.
Számolás végén felkiáltás: Aki bújt, nem, megyek megkeresem!
A másik bújócskázási módnak kérem szépen szigorú forgatókönyve van.
Úgy kezdődik, hogy Apa, vagy én bebújunk a takaró alá, a másik pedig úgy csinál, mitha ezt nem tudná. Ekkor jön a jól bevált színészkedés, és az elmaradhatatlan parafrázisok, hogy ugyan hova is bújhatott ez a kisfiú( vagy Apa). Ezután, a takaró alatti kidugja valamelyik testrészét, vagy furcsa hangot hallat, amire a másik jól bevált: -"látok egy lábacskát, vagy a biztos itt van egy kutyus a takaró alatt" sémájára épülő felkiáltással válaszol.
Végül pedig következik a katartikus megtalálás.
Érthető tehát, hogy fel vagyok háborodva, ha egyszer-egyszer egyes lázadó egyének (nevezetesen Apa) el szándékoznak térni a hagyományainktól, és gaz módjára a függöny mögé bújnak.
- Apa ne bújjál mindig oda! Bújjál a takaró alá!
- Látok egy lábacskát! (Apa 45-ös lábára gondoltam)
Apa nevetve mondja - Nagyon szeretlek!
Következtetés a részemről - Azért, mert nagyon vicces vagyok?
2012. augusztus 23., csütörtök
Mi is az a dombatusz?
- Anya! Majd bemegyek a dombatusz aljába. Adok neki répát, mintha nyuszi lenne.
- A dombatusz egy állat?-kérdezte Any csodálkozva.
- Igen.
- Akkor hogy tudsz belemenni?
- Úgy, hogy kinyílik....- válaszoltam. (Anya olyan butaságokat tud kérdezni...)
- Hogy néz ki a dombatusz? - kíváncsiskodott tovább.
- Csíkos, mint a zebra, fekete, mint az ipad-em. Fekete és zöld. A ház aljában lakik- folytattam, hátha végre rájön, hogy melyik állatról beszélek, de nem jött rá. Szerencsére Apa este hazajött, és felvilágosította Anyát, hogy a Vombatra gondoltam.
Később megnéztük az állatkertben is. Kicsit más, mint amilyennek képzeltem...
- A dombatusz egy állat?-kérdezte Any csodálkozva.
- Igen.
- Akkor hogy tudsz belemenni?
- Úgy, hogy kinyílik....- válaszoltam. (Anya olyan butaságokat tud kérdezni...)
- Hogy néz ki a dombatusz? - kíváncsiskodott tovább.
- Csíkos, mint a zebra, fekete, mint az ipad-em. Fekete és zöld. A ház aljában lakik- folytattam, hátha végre rájön, hogy melyik állatról beszélek, de nem jött rá. Szerencsére Apa este hazajött, és felvilágosította Anyát, hogy a Vombatra gondoltam.
Később megnéztük az állatkertben is. Kicsit más, mint amilyennek képzeltem...
2012. augusztus 16., csütörtök
Az uborka
- Meg fogom enni az uborkát - mondom Anyának ebéd közben.
- Mikor? - kérdezi
- Amikor nem lesz rossz!
- Mikor nem lesz rossz?
- Sokszor, amikor itt leszek.
- Mikor? - kérdezi
- Amikor nem lesz rossz!
- Mikor nem lesz rossz?
- Sokszor, amikor itt leszek.
Sírós
Én már nagy fiú vagyok.
Nagyon sokat változtam az utóbbi időben. Korábban ijedősnek és sírósnak neveztek, de ez már egyáltalán nem igaz rám. Sokkal inkább vagyok huncut, rosszcsont. Most is sokszor megijedek, de emiatt már nem szoktam sírni. Néhány hónappal ezelőttről viszont van néhány jó kis sztorim.
Sokat nézegettem a könyvekben az állatokat, nagyon szerettem őket. Apa elvitt minket a vadasparkba, ahol először találkoztam a báránnyal, ami közel sem volt olyan kedves és szimpatikus, mint az én plüss barikám. Hangos volt, sokkal nagyobb, mint gondoltam, és még büdös is volt. Ha ez nem lett volna elég, a tehén is elkezdett bőgni. Csoda, hogy erősen kapaszkodtam Apa nyakába? Ő szegény állt a háziállatudvar kellős közepén, és bármelyik irányba tett egy fél lépést azonnal üvölteni kezdtem. -Inkább menjünk haza!- hüppögtem halálra rémülve. Azóta már többször jártunk a vadasparkban, de a háziállatudvart mindig inkább elkerülöm.
Papától egyszer megkérdeztem, hogy hogy is csinálnak a farkasok. Ő persze nagy beleéléssel vaú-zott. Én háttal álltam neki, tehát ő nem láthatta, hogy minden vaúzásra összerezzenek és egyre közelebb kerülök a síráshoz. Végül Mama szerencsére szólt neki, hogy hagyja abba. Én pedig nagyon kemény voltam, és végül nem sírtam.
Mostanában már nem csak kemény vagyok, hanem fifikás is ilyen esetekben.
Apa belefújt a didzsaridúba (ausztrál benszülött hangszer, nagyon mély búgó hangot ad ki). Természetesen és szörnyen megijedtem tőle.
- Apa!- szóltam rá könnybe lábadt szemmel - megijed a Nórita!
Anya néhány nappal később szintén bele akart fújni. Amint megláttam azonnal szóltam neki, hogy ezt inkább ne csinálja.
- Én nem tudom olyan hangosan, mint Apa! - nyugtatgatott
Belefújt néhányszor, én gyorsan oda szaladtam, és ijedt arcal lefogtam a hangszert
- De tudod! - mondtam, de szerintem ő a szemrehányásomat inkább bóknak vette.
Nagyon sokat változtam az utóbbi időben. Korábban ijedősnek és sírósnak neveztek, de ez már egyáltalán nem igaz rám. Sokkal inkább vagyok huncut, rosszcsont. Most is sokszor megijedek, de emiatt már nem szoktam sírni. Néhány hónappal ezelőttről viszont van néhány jó kis sztorim.
Sokat nézegettem a könyvekben az állatokat, nagyon szerettem őket. Apa elvitt minket a vadasparkba, ahol először találkoztam a báránnyal, ami közel sem volt olyan kedves és szimpatikus, mint az én plüss barikám. Hangos volt, sokkal nagyobb, mint gondoltam, és még büdös is volt. Ha ez nem lett volna elég, a tehén is elkezdett bőgni. Csoda, hogy erősen kapaszkodtam Apa nyakába? Ő szegény állt a háziállatudvar kellős közepén, és bármelyik irányba tett egy fél lépést azonnal üvölteni kezdtem. -Inkább menjünk haza!- hüppögtem halálra rémülve. Azóta már többször jártunk a vadasparkban, de a háziállatudvart mindig inkább elkerülöm.
Papától egyszer megkérdeztem, hogy hogy is csinálnak a farkasok. Ő persze nagy beleéléssel vaú-zott. Én háttal álltam neki, tehát ő nem láthatta, hogy minden vaúzásra összerezzenek és egyre közelebb kerülök a síráshoz. Végül Mama szerencsére szólt neki, hogy hagyja abba. Én pedig nagyon kemény voltam, és végül nem sírtam.
Mostanában már nem csak kemény vagyok, hanem fifikás is ilyen esetekben.
Apa belefújt a didzsaridúba (ausztrál benszülött hangszer, nagyon mély búgó hangot ad ki). Természetesen és szörnyen megijedtem tőle.
- Apa!- szóltam rá könnybe lábadt szemmel - megijed a Nórita!
Anya néhány nappal később szintén bele akart fújni. Amint megláttam azonnal szóltam neki, hogy ezt inkább ne csinálja.
- Én nem tudom olyan hangosan, mint Apa! - nyugtatgatott
Belefújt néhányszor, én gyorsan oda szaladtam, és ijedt arcal lefogtam a hangszert
- De tudod! - mondtam, de szerintem ő a szemrehányásomat inkább bóknak vette.
2012. április 23., hétfő
Mai napi termès
-Beleviccelek a kukàba!
-Azt hogy kell csinàlni kisfiam?
-Îgy: vavava hahaha blablabla- mondom nevetve a kuka fölè hajolva.
Anya àll a porszìvòval a kezèben es vàrja, hogy vège legyen a mesènek, amit èppen nèzek, hogy nyugodtan vègig tudjam nèzni (szerinte). Szerintem viszont csak lazsàlni akar. rà is szòlok:
- Anya porszìvózzàl! Ne nèzd a mesèmet, azt èn nèzem!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)